Körtörténetes ötlet

Sziasztok!

Tudom, nagyon régen jelentkeztem már, és ha néha-néha felbukkantam, akkor is ígérgettem a frisst, ami nem érkezett meg. Ez azért van, mert kissé megrekedtem a történettel, éppen ezért szeretném a segítségeteket kérni. Arra gondoltam, mi lenne, ha 1-2 vállalkozó szellemű olvasóm írna 1-1 fejezetet a történethez (amolyan körtörténet szerűen, tehát a két fejezetnek kapcsolódnia kell egymáshoz). Aztán pedig már én folytatnám :D

Jelentkezni a zizi.london98@gmail.com -on lehet, kérdéseiteket pedig akár a hozzászólásban is feltehetitek :)

4. fejezet

Itt a várva várt fejezet :) Tudom, hogy későn jött, de ameddig nem kapok legalább 1 véleményt, addig nem jön a másik ;) 

A doktor elég sajnálkozóan nézett ránk, amikor szembejött velünk a folyosón. Betessékelt minket az irodájába, és leültetett minket.
- Sajnálatos hírt kell közölnöm önökkel. A barátnőjük AIDS-es - Luca a kezébe temette arcát, és sírt, a válla is rázkódott. Felpattantam a székből, majd megszólaltam:
- Köszönjük hogy közölte. Luca, kérlek gyere ki a folyosóra, szeretném veled megbeszélni - ráémnézett hatalmas, de mindent tudó szemekkel. Láttam rajta, hogy megvilágosodott. Felállt, és jött utánam.
- Emlékszel, amikor Réka nagyon a padlón volt? Emlékszel, mit történt akkor? Az egész az miatt van... - magyaráztam neki, majd elmerengtem
"Hideg tél volt, a kabátomat szorosan összehúztam magamon, és gyors léptekkel siettem haza, a lányokkal közösen kibérelt albérletbe. Örültem, hogy elmaradtak plusz óráim, így nem este hétkor végeztem. Amikor a lépcsőházhoz értem, elővettem a kulcsot, kinyitottam az ajtót, majd meghívtam a liftet. Idegesen kopogtam a falon, míg végre megérkezett. Beszálltam, és megnyomtam a 3-as gombot. Felértem a lakásunkhoz, és bementem, de ott döbbenetes látvány fogadott. Réka egy fiú társaságában ült a földön, szúrta be magának a drogot. Csak akkor vett észre, amikor végzett, és kivette a tűt.
- Menj el! - utasítottam a fiút, aki viszonylag tiszta állapotban volt, így megtette amit kértem. Kikapta Réka kezéből a tűt, és elment.
- Ez mégis mi votl?! Drogozol? Mióta? - kérdeztem idegesen.
- Ma óta - mondta kábán. - Anya meghalt.
- És erre a drog a megoldás?
- Nem... nem tudom, hagyjál! - kiáltotta, és átkarolta a lábaimat. Először nem tudtam mit akar, majd hirtelen kibillentett az egyensúlyomból, hogy elessek. Felkeltem, és bezártam a bejárati ajtót, majd kimentem a konyhába, elővettem a telefonom, és tárcsáztam a mentőket. Leültem Réka mellé, és vártam a mentőket. Negyed óra múlva kopogtak is, beengedtem őket. Velük együtt jött Luca is.
- Mi történt? - kérdezte tőlem.
- Meghalt az anyukája, és bedrogozta magát. - Luca nem válaszolhatott, ugyanis az egyik mentős odajött hozzánk.
- Kérem pakoljanak össze néhány fontos dolgot a hölgynek, ugyanis be kell vinnünk elvonókúrára. Bólintottam, és bementem a szobájába. Beraktam neki néhány tiszta pizsamát, és tisztálkodó szereket. Kimentem a nappaliba, és intettem a mentősnek, hogy mehetünk. Betették Rékát a mentőbe, és mi is beültünk mellé.
(...)
Halvány, nagyon halvány mosollyal jött ki az elvonóról. Újra kezdett hasonlítani a régi Rékára, de még elég meggyötört volt. Odajött, és megölelt engem is, és Lucát is. Hazafele mentünk, amikor Luca megszólalt:
- Azt hallottam a suliban, hogy angol tanulmányi kirándulás lesz Londonba.
- Tényleg? - kérdeztük egyszerre Rékával.
- Igen, de egy hét múlva lejár a jelentkezési határidő - mondta szomorúan.
- Réka, mit szólnál hozzá, ha elmennénk? Jót tenne neked is...
- Rendben, menjünk! - mondta, és folytattuk utunkat hazafele."
Luca ismét sírt. Megfogtam a karját, és finoman bevittem Réka kórtermébe. Ébren volt.
- Sziasztok, lányok! - köszönt. Nem sírt, mégcsak nem is tűnt szomorúnak. - Elmondták? - kérdezte. Luca némán bólintott.
- Miért kellett ezt csinálnod? - kérdeztem csendesen. Az agyamba bevillant a kép, ahogy Réka itt fekszik, mi pedig ülünk körülötte, majd elkezd halványodni a teste, és végül eltűnik. Megráztam a fejem. Hülyeség.
- Nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle - mondta rekedten. Luca csak ült, és némán nézett maga elé. - Haragszotok rám?
- Nem, szívem - fogtam meg a kezét. - Csak a szomorúság és a tehetetlenség dolgozik bennünk.
Ahogy ezt kimondtam, nyílt a kórterem ajtaja, és belépett Jenson.
- Te hogyan... - kérdeztem, de Réka a szavamba vágott.
- Én szóltam neki. Mire nem jó a mai fejlett technika - mosolygott halványan, mire én is megpróbálkoztam egy félmosollyal.
- Elmegyek kávéért - szólalt meg Luca. - Hozzak valamit nektek is? - nézett ránk.
- Nekem is hozz egy kávét, légyszíves - mondtam, mire bólintott, és kiment az ajtón. - Értesítették már a tanárnőt és a apukádat?
- Igen, Zsuzsa néni nem sokára jönni fog. Apának még nem szóltak.
Ekkor kivágódott a kórterem ajtaja, amin sietősen belépett Réka orvosa, megállt a szoba közepén, majd Rékára mutatva közölte:
- Maga nem AIDS-es, összecseréltük a leleteket. Elnézésüket kérjük, ilyen még soha nem fordult elő itt. - Mikor befejezte a mondatát, Réka megszólalt:
- Ez most komoly? Akkor nem vagyok beteg? - A doki bólintott.
- Az ön betegsége könnyen gyógyítható, gyógyszerekkel kezelhető betegség. - Erre a mondatra mindenki elmosolyodott, én viszont hamar végetvetettem a doki örömének.
- Tőlünk az öröm miatt nem kap semmyilen leszidást, de azt, amit a beteg hozzátartozóitól kap, azt nem teszi zsebre!
- TIsztában vagyok vele. - Majd Réka felé fordult. - Ön megkapja a gyógyszereit, és holnap mehet haza - mondta, és kiment a kórteremből.
- Ekkora mázlit - szólaltam meg mosolyogva, mire Jenson átölelt. Ekkor betoppant Zsuzsa néni elég zilált külsővel.
- Ne mondjatok semmit, a doki felvázolt mindent nagyjából. Réka, hatalmas mázlid van, ugye tudod? - mosolygott.
- Igen, tudom Zsuzsa néni.
- Öhm, lehetne egy kérésem magától? - szólaltam meg. - Lehetne, hogy ma éjjel Jenson velem aludjon a szállodában? Kérem!
Zsuzsa néni mégcsak most látta meg őt. Hatalmas csodálkozás ült ki az arcára, majd megszólalt:
- Az egyik összeszed egy Forma 1-es pilótát, a másik rosszul lesz, és összecserélik a leleteit egy halálos betegével... Édes Istenem! - mondta, és leült. Majd mosolyogva hozzátette: - Ám legyen, ott aludhat.
- Köszönöm szépen!
Ez után mindenki elköszönt Rékától, és elindultunk vissza a szállodába.

3. fejezet

Hosszú szünet után itt a 3. fejezet. Jó olvasást! :)

Másnap reggel hét órakor keltem, majd rövid készülődés után le mentem reggelizni. Az egyik asztalnál már ott ült Luca és Réka is, és vidáman beszélgettek.
- Sziasztok - ültem le hozzájuk a tálcámmal a kezemben, amin egy tál műzli volt.
- Szia! - köszöntek.
- Nem tudjátok mi lesz ma a program? - kérdeztem.
- Nyolctól nyelvi óra egészen kilencig, aztán szabad program, délben ebéd, utána nyelvi óra majd szabad program. Jól hangzik, ugye? - kérdezte vigyorogva Luca, mire én is hasonlóképpen tettem.
- Öhm, lányok, ugye nem baj, ha a délutáni szabad programot nem veletek töltöm? - nézett ránk pirulva Réka. Lucával összenéztünk, és pontosan tudtuk, hogy csak egy dolog állhat ennek a hátterében.
- Ki a szerencsés? - szegeztem neki a kérdést.
- Chris - mondta mosolyogva.
- Persze, hogy nem baj - mondta Luca, én pedig megfogtam a tálcámat, felálltam az asztaltól, majd Rékára néztem, és ezt mondtam:
- Jól van lányom, a családban maradsz! - majd elindultam, hogy leadjam a tálcát, de még így is hallottam két barátnőm nevetését.
A nyelvi óra elég jó volt, egy fiatal angol férfi jött hozzánk, aki nyelvet tanított egy középiskolában. Nagyon jó fej volt, és remekül tanított. Az óra után, mi hárman maradtunk kicsit még pluszba angolozni, de tanulásból nem lett semmi, ugyanis végigbeszélgettük az egészet. Megtudtuk többek között, hogy Peternek hívják, 25 éves, és itt él Londonban. Végül fél 11-kor Peternek mennie kellett, így hát mi is felmentünk a szobánkba. Réka lázasan keresgélte a ruháját a randijára, Luca pedig a Büszkeség és balítéletet olvasta. Én lefürödtem, bedőltem az ágyamba, és elaludtam.
Fél 12-kor ébredtem erős fej-és torokfájásra. A lányok aggódtak, de mondtam nekik, hogy beveszek fájdalomcsillapítót, és ledőlök pihenni. Végül beleegyeztek, és lementek ebédelni, onnan meg egyenesen a városba. Miután bevettem a gyógyszert lefeküdtem, és el is aludtam.
Amikor másodszorra felkeltem, telefoncsörgés ébresztett, Luca volt az.
- Szia, mondd - szólaltam meg.
- Baj van. - Amint ezt meghallottam, felültem az ágyban.
- Mi az, mi történt? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Réka kórházban van.
- De.. hogyan?
- Rosszul lett. Többet én sem tudok.
- Melyik kórházban van?
- A St. Anthony-ban.
- Sietek - mondtam, és letettem. Felvettem egy fehér pólót és egy farmert, zsebre vágtam a telefonom és a pénztárcámat, majd elrohantam. Az utcán nagy nehezen fogtam egy taxit.
- A St. Anthony kórházba, legyen szíves. - A sofőr nem is válaszolt, csak elindult. Szótlanul néztem ki az ablakon, és gondolkoztam. Vajon mi történhetett Rékával, mi lehet a baja? Súlyos? Gondolatmenetemből az a tény zökkentett ki, hogy megálltunk egy sikátorban.
- Mégis hol vagyunk, ez a hely nem úgy néz ki mint egy kórház! - mondtam felháborodottan. A férfi kiszállt a vezető ülésről, és kinyitotta a hátsó ajtót. Már épp kiszálltam volna, amikor visszalökött az ülésre.
- Nem mész sehova, cicus - mondta, és elkezdett taperálni. Elfogott az undor és a félelem.
- Engedjen el! - ellenkeztem. Gúnyosan felnevetett, én pedig pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva erősen a két lába közé rúgtam, mire összeroskadt a fájdalomtól. Lerúgtam magamról, és elkezdtem futni amilyen gyorsan csak tudtam. A sikátorból kifutva megpillantottam a kórházat, ahova aztán be is mentem. A kávéautomatánál megláttam Lucát.
- Szia - köszönt - Hol voltál ilyen sokáig?
- Az... az most nem lényeg. Réka. Mi a baja van Rékának? - kérdeztem.
- Nem tudom, még nem mondtak semmit. Remélem nem komoly - mondta lesütött szemekkel, miközben a kávéját kevergette.
- Hogy történt?
- Sétáltak Chrissel, és egyszer csak rosszul lett majd elájult.
- Itt van? - kérdeztem.
- Kicsoda? - vonta össze a szemöldökét.
- Chris.
- Igen, bent van Rékával. Csak egy ember mehetett be. - Ekkor az emlegetett személy megjelent.
- Na, mit mondtak? - támadtam le.
- Semmi konkrétat nem közöltek még, csak annyit, hogy Rékának komoly baja van. - Mindhárman fájdalmasan összenéztünk, és mindannyian azért imádkoztunk: csak ne legyen halálos.

Ui.: Tudom, tudom, rövid lett, de ez csak egy átvezető fejezet :) Légyszi véleményt :P

Kívánság....

Szomorúan vettem észre, hogy a 2. fejezethez nem is írtatok véleményt. Ezért szeretnélek megkérni titeket, hogyha elolvastátok, legalább egy sort írjatok róla, hiszen mint minden más történet író, én is kíváncsi vagyok a véleményetekre! :) Szóval ha meglesz 2 komment a 2. fejezethez, felrakom a harmadikat is!
Aki ír, annak köszi!

2. fejezet

Bocsi, hogy sokat kellett várni az új fejezetre, de nem volt jó a gépem! :(

A hotel előtt megcsapott a nyári szellő, és ezzel együtt hirtelen olyan érzésem lett, hogy nekem itt, Londonban a helyem, és nem Magyarországon. Ekkor megszólalt Réka, és gyorsan ki is ment a fejemből a gondolat.
- Indulhatunk, Zita? - kérdezte Réka.
- Persze - mosolyodtam el. Az út nem volt túl hosszú, végignevetgéltük az egészet. Főként a Jensonnel kapcsolatos dolgok jöttek elő, de beszélgettünk arról is, hogyan menjünk majd vissza, hogy ne lássanak meg. Amikor odaértünk, megálltunk egy pillanatra a bejárat előtt, leellenőriztük, hogy minden rendben van-e, majd beléptünk. A középen elhelyezkedő táncparketten rengetegen táncoltak. Baloldaról látszottak az asztalok, amik körül sarokülők voltak, jobb oldalon pedig az innivalót lehetett venni. Miután körbenéztem, megláttam Jensont, aki felénk sietett.
- Jó estét a hölgyeknek! - köszönt mosolyogva, és biztosra vettem, hogy nem csak én olvadozok a látványtól.
- Szia! - mosolyogtam. Ez után intett, hogy menjünk utána. Egy hátsó asztalhoz vezetett minket, ahol egy korombeli fiú ült.
- Üdv - mondta, majd kezet fogott velem, Lucával, és Rékával is. - Jens unokaöccse vagyok, Chris - mondta. Rögtön észrevettem, hogy Réka persze már szemezett vele. Leültünk, a fiú rögtön nekem szegezte a kérdést:
- Akkor ti most együtt vagytok? - Jensonnel összenéztünk, majd válaszoltam.
- Nem, egyelőre csak... találkozgatunk - vigyorogtam, mire mindenki ezt tette. Majd Luca egy remek ötlettel állt elő:
- Nem megyünk táncolni? - kérdezte, erre mindenki felpattant, és kivonult a tánctérre. Engem magával húzott Jenson, és együtt táncoltunk. Nagyon közel volt, éreztem a lehelletét, de nem zavart, sőt! Mikor a szánk között már csak 1-2 centi volt, hátrébb húzódott, megfogta a kezem, és a fülembe súgta, hogy kövessem. Fogalmam se volt, hova visz. Végül az utunk a Temze folyó partjára vezetett. Odafutottam a korláthoz, és körbenéztem. Mindenütt kivilágított épületek, csodálatos volt, nem hittem a szememnek. Olyan volt ez az egész, mint egy álom. Jenson odajött mögém, mire hátranéztem, és láttam, hogy mosolyog.
- Látnod kellett éjszaka Londont, enélkül nem mehetnél majd haza - mondta szomorkás mosollyal. Egy pillanatra elkomorultam, majd el is felejtettem az egészet, mert egyszercsak megcsókolt. Nagyon jó volt, mérföldekkel jobb volt, mint a korábbi csókjaim. Örökké így maradtam volna vele, de sajnos ez a lehetőség pár pillanat múlva szertefoszlott.
- Köszönöm, hogy elhoztál ide!
- Gyere, üljünk le arra a padra - mutatott a mögöttünk levő padra.
- Szerintem az a pad elég hideg lehet - húztam el a számat.
- Majd beleülsz az ölembe, az nem hideg - mondta, mire mindketten elkezdtünk vigyorogni. Végül leültünk.
- Nem félsz, hogy egy lesifotós lekap minket? - kérdeztem váratlanul.
- Nem, mert azt mondom, hogy az unokahúgom vagy - válaszolt.
- Ez annyira... rossz, hogy hazudnod kell azért, hogy titokban tarts egy dolgot.
- Ez az ára annak, hogy versenyezhetek. Ha ez kell hozzá, elviselem - mondta. Egyszer csak Réka barátnőm hangját hallottam a hátunk mögül.
- Hé, Zizi! Titeket kerestünk - jött oda hozzánk Luca, Réka, és persze Jens unokaöccse - Chris ötlete volt, hogy idehozott téged. Kiszálltam Jenson öléből, mire fellállt a padról, és megszólalt.
- Úgy látszik, kiszámítható vagyok - vigyorgott. - Hazakísérhetlek titeket? - fordult oda hozzám, mire bólintottam. El is indultunk vissza a szállodába, s mikor odaértünk, adtam egy búcsúcsókot Jensnek, aki ez után el is ment Chrissel együtt. A lányokkal elindultunk befele, de amint bementünk az ajtón, megtorpantunk, ugyanis előttünk nem más, mint Zsuzsa néni, az egyik kísérőtanárunk állt.
- Ti...mit csináltok? - kérdezte, mintha nem lett volna egyértelmű, hogy próbálunk visszasunnyogni a hotelbe. - Tudjátok nagyon jól, hogy felügyelet nélkül nem mehettek ki a szállodából! - próbálta szigorúan mondani, de nem ment neki. Zsuzsa néni egy kis termetű, őszes hajú, de nagyon kedves és elnéző tanár volt, szerettük, éppen ezért nem is féltünk tőle, hogy büntetést kapunk, inkább rajtunk tartja majd a szemét.
- Ne tessék haragudni, randim volt - mondtam lesütött szemekkel. A lányok sunyin elvigyorodtak, a tanárnő pedig elmosolyodott.
- Rendben, rendben, de még egyszer elő ne forduljon! - Összenéztünk a lányokkal, és elindultunk fel a szobánkba.

1. fejezet

Na, meghoztam az első fejezetet, remélem tetszeni fog. :)

London utcáin sétálgattam a barátnőimmel, Lucával és Rékával. Tanulmányi kiránduláson voltunk, és a kapott két órás szabadidőnket tölöttük éppen.
- Vegyünk már valami új ruhát - kérte Réka. A kis ruhamániás... Elindultunk a bolt felé, de leejtettem a táskámat, és össze kellett szedegetnem a kiborult holmimat. Egyszercsak azt vettem észre, hogy egy segítő kézpár csatlakozott az én kezeimhez. Felnéztem, és egy döbbenetes dologgal találtam szemben magam. A segítőm maga Jenson Button volt. Hirtelen leálltam a pakolással is, de ő összeszedett nekem mindent, berakta a táskámba, és mosolyogva átnyújtotta.
- Köszönöm a segítséget - mondtam mosolyogva, miután felocsúdtam.
- Igazán nincs mit - mondta ő is mosolyogva. Azonnal elpirultam. A fene egye meg, hogy mindig rosszkor jön rám ez a "legyünk vörösek, mint a rák" roham. - Meghívhatom egy italra?
- Öhm, nem is tudom, a barátnőimmel vagyok...
- Hát persze, hogy meghívhatja, igaz, Zizi? - könyökölt a vállamra Réka. - Mi úgyis indultunk vissza a hotelbe, mert ööö.. nagyon meghúzódott a lábam és fáj. Aú - Luca vette a lapot, és fájdalmas arcot vágott. Egymást karon ölelték, elköszöntek, és magunkra hagytak minket.
- Meglehetősen egyedi módszer volt - célzott vigyorogva az előbbi műsorra.
- Ez ciki - jegyeztem meg, mire ő csak legyintett. Elindultunk a kávézó felé, az úton nem szóltunk egymáshoz, majd mikor odaértünk, kinyitotta előttem az ajtót, és a széket is kihúzta nekem az asztalnál.
Hangulatos kis kávézó volt, ahol a barna szín dominált főleg, de a székek krémszínűek voltak, a falakon pedig itt-ott egy kép. A megrendeléseket felvevő hölgy odajött az asztalunkhoz:
- Mit kérnek? - kérdezte mosolyogva.
- Én egy kapuccsinót - mondtam.
- És te, Jenson, a szokásosat? - vigyorgott a pincér, mire a velem szemben ülő bólintott, és el is ment.
- Észrevettem, hogy akcentussal beszélsz. Milyen nemzetiségű vagy?
- Magyar vagyok - mosolyogtam. Rövid gondolkodás után rávágta:
- Ott van a Hungaroring! - erre elnevettem magam.
- Valóban.
- Hogy keveredtél ide Angliába?
- Az iskolám tanulmányi kirándulást szervezett, és mivel jó angolos vagyok, eljöhettem.
- Milyen iskolába jársz? - kérdezte. Úgy tűnt tényleg érdekelte.
- Egy budapesti gimnáziumba. - Kihozták a kappucsinómat, Jensonnek pedig egy sima kávét. Az elkövetkezendő két percben csendben voltunk, iszogattuk az italainkat.
- És a barátod? Ő mit szólt hozzá, hogy Londonba jössz? - cseles kérdés, de 20 évesen voltam olyan tapasztalt, hogy rájöjjek, arra kíváncsi, van-e barátom.
- Nincs pasim, szingli vagyok - vigyorogtam rá, és viszonozta.
- Ez meglepő, egy ilyen szép lány hogy lehet egyedül? - Hát persze, megint elpirultam...
- Ez kedves tőled - Most vettem csak észre, hogy automatikusan elkezdtünk tegeződni.
Közel egy órán át beszélgettünk, mikor az órámra néztem, és döbbenten vettem észre, mennyi az idő.
- Juj, ne haragudj, de nekem mennem kell - mondtam mosolyogva.
- Elkísérhetlek?
- Persze, köszönöm! - Jenson fizetett, és elindultunk. Az út nem volt hosszú, hamar odaértünk szállodához.
- Hát akkor viszlát! - köszöntem.
- Találkozunk még?
- Ma este, a kávézótól egy saroknyira levő szórakozóhelyre megyünk. Ha ott leszel, akkor találkozunk mindenképpen - mosolyogtam.
- Rendben, ott leszek - mondta. Megöleltem, és bementem a kapunk. A lányok nem hazudtolták meg magukat, ott vártak a hotel előterében, a kanapén. Mikor megláttak, felpattantak, és odajöttek hozzám.
- Na, mi volt? - kérdezték.
- A szobánkban mindent elmondok -feleltem magamban somolyogva. Sietősen beszálltunk a liftbe, a lányok pedig már majdnem betörték a szobaajtót. Bementem, leültem az ágyra, és úgy folytak belőlem a szavak, mint csapból a víz.
- Eszméletlen aranyos a pasi, nagyon figyelmes volt. Kérdezte, hogy milyen nemzetiségű vagyok, hogy kerülök ide, és hogy milyen suliba járok, és bár burkoltan, de megkérdezte van-e barátom. A legtutibb dolog pedig az, hogy ma este ő is jön a buliba! - mondtam. A lányok vigyorogva megöleltek, majd Luca rögtön pánikolni kezdett, hogy mit vegyen fel. Ránéztem az órára, ötöt mutatott, ami azt jelentette, hogy azonnal ki kell választani a ruhát, amit felveszünk. Én egy feket pántos, V kivágásúő koktélruhát vettem fel, ami fekete volt, és a melleim alatt egy krémszínű szalag volt rögzítve. Egy fekete magassarkú cipőt vettem fel hozzá. A vállig érő barna hajamat szépen kifésültem, és szabadon hagytam. Réka egy egyszerű pántos fekete ruhát vett fel, amihez egy fehér cipőt választott, és kontyba rakta derékig érő szőke haját, míg Luca egy pántnélküli piros ruhát vett fel krémszínű cipővel, a barna haját pedig begöndörítette. Végignéztem magunkon, majd eszembe jutott valami:
- Lányok, lerendeztétek, hogy miért nem vagyunk ott a vacsorán? - kérdeztem.
- Persze - válaszolta Luca - Réka azt mondta, hogy meghúzódott a lába, neked pedig gyomorrontásod van.
- És te?
- Én ápollak titeket - vigyorgott. Megcsóváltam a fejem, és kinéztem az ajtón. Egy árva lélek nem volt ott, ígyhát intettem a lányoknak, és elindultunk ki a szállodából. Senkivel nem találkoztunk, így megkönnyebbülve vágtunk neki az éjszakának.
 

Köszöntő

Sziasztok! =)
ZiZi vagyok, ez pedig a történetem blogja! A történetről dióhéjban annyit, hogy egy Forma 1-es szori, Button/saját szereplős, a történet pedig Londonban játszódik. Remélem tetszeni fog, hamarosan felkerül az első fejezet! :D